Kik vagyunk?

Posta Tibor KKV business coach vagyok.

Mindenekelőtt tisztázom a többes számot. Bár a coach24.hu egyszemélyben hozzám kötődik, de az ActionCoach magyarországi csapatában még rajtam kívül 11 kiváló szakember van, akiknek szükség esetén bírom a támogatását, illetve esetenként közösen bonyolítunk csoportos coachingot vagy tréninget.

 

Posta Tibor business coach, üzleti mentor
Én sem coachnak születtem, csak valahogy „belekeveredtem” ebbe a szakmába és most már nem tudok szabadulni tőle. 🙂

A 1990-től a távközlésben dolgozom, közben folyamatosan fejlesztem magam és a cégem.  Erről az időszakról itt egy portré cikk (katt a grafikára, ha érdekel)

A sok képzésnek, szakkönyvnek, tréningnek, konferenciának, mastermind-nak, tanácsadónak, az is lett az eredménye, hogy egész más szemmel nézek a cégemre, illetve mások cégeire. Valahogy egyszerűbbnek tűnik minden, mint amikor kezdtem.

Bár nem akartam coach lenni, 2016-ban mégis elvégeztem egy komoly képzést. Annyira lenyűgöztek a módszerek és rendszerek, hogy ActionCoach lettem. Ebben a cikkben leírtam hogyan.

Ahhoz képest, hogy nem is akartam coach lenni, hamar elkezdtem a munkát az első ügyfeleimmel. Sokat köszönhetek nekik, mert én is rengeteget tanultam a közös munkából.  A legnehezebb feladat a mai napig a számomra, hogy benne tudjak maradni a coach „szerepben” és időnként ne váltsak át „tanácsadó” vagy „mentor” üzemmódra. Mondjuk az ügyfeleim ezért még soha sem panaszkodtak… 🙂

Közben nem álltam meg a tanulással. Természetesen az ActionCoach berkeken belül is folyamatos a tanulás hisz a hatvanegynéhány országban működő franchise hálózatban rengeteg új ismeret halmozódik fel.

Ezeken túl új módszerekkel is ismerkedem.
2017. márciusában egy szenzációs vezető-fejlesztő, problémamegoldó és  tanulási módszert sajátítottam el, aminek a neve Action Learning Team Coaching,

Az Action Learning vagy akció tanulócsoport módszer egy olyan briliáns ötvözet, amiben a legjobb arányban van jelen a

  • projekt mentoring,
  • az egyéni coaching,
  • a csoportos coaching
  • és a vezetésfejlesztő tréningek legjava.

Ezt a módszert, a multik már régóta ismerik és sikerrel alkalmazzák. (Samsung, Boing, Toyota, GE, IBM)

Az az eltökélt szándékom, hogy ezt a  szenzációs vezetőfejlesztő eszközt a KKV szektorban is meghonosítsam.

Természetesen itt sem álltam meg. Szeretnék coachként is 100%-ban hiteles lenni, ezért hétvégenként újabb képzésre járok, amely nemzetközi akkreditációval bír. Amellett, hogy ősszel újabb oklevéllel bővülhet a „gyűjteményem” egy csomó új eszköz és kompetencia birtokában magasabb szintű szolgáltatást tudok nyújtani az ügyfeleimnek.

Gyakran kérdezik tőlem, hogy nekem sikerült-e már kiszállni a cégemből, működik-e nélkülem. (Ez sok cégvezetőnek az álma.)

Nos én még benne dolgozom a korábbi vállalkozásomban is. Kiváló kollégáim vannak, akik nélkülem is nagyon jól boldogulnak. Rengeteg izgalmas projektben veszünk részt, ami számomra kellő szakmai kihívást és fejlődést biztosít, s mivel örömet okoz, mint egy hobby, nem szívesen tenném le.


Ha szeretnél velem kapcsolatba lépni, itt teheted meg:

Posta Tibor KKV business coach
P-Sat Hungary Kft.
1047 Budapest Tinódi u. 18.
Telefon: +36 20 9458 119
e-mail: tiborposta@actioncoach.com