Előbb-utóbb mindenki szembesül nehéz döntésekkel, de nincs mindenkinek hozzá jó módszere.

Adrienn közgazdász. Közel húsz éve dolgozik multis környezetben. Elismert vezető, kisujjában van a szakma. Mivel egyedül neveli két kislányát, kincs számára a rugalmas munkaidő és a home office lehetőség.

Szereti a munkáját, s szorgalmának és a kitartásának is rég beérett már a gyümölcse, megbecsüli a cége egzisztenciálisan is.

Gimnazista kora óta vonzódig az íráshoz, ami azóta sem csitult, sőt szenvedéllyé vált. Írásait kezdetben a barátnői olvasták, mára blogja több tízezres rajongó táborral dicsekedhet.

Tavaly megvalósította régi álmát és egyik regényét könyv formában is kiadták. Óriási siker lett, de sok pénzt nem keresett belőle, mert a kiadó jó érzékkel bagóért vette meg tőle a jogokat.

Nem izgatta a dolog, mert nem is a pénz miatt csinálta.

A siker szinte megrészegítette, azóta legszívesebben csak írna.
Egyre többször gondol arra, hogy ott kellene hagynia a céget. Van valamennyi megtakarított pénze, amivel kényelmesen kihúzhatná, amíg megjelenik az új könyve.

Nemrég kiderült, hogy a cég gazdasági igazgatója nyugdíjba vonul és Adrienn neve esélyesként merült fel az utód kiválasztásánál. Az új megbízás lenne a szakmája csúcsa, ezért gürizett 20 évig.

Egy hónapja alig tud aludni, folyamatosan azon rágódik mit csináljon.
Vállalja el az új pozíciót amihez megbecsülés és anyagi biztonság társul, vagy vágjon bele és valósítsa meg régi álmát, írjon és saját kiadásban jelentesse meg a regényeit?

Már végigkérdezte az összes barátnőjét, de mindenki mást tanácsolt.
Utolsó szalmaszálként becsatlakozott egy mastermind csoportba. Kíváncsi volt milyen nézőpontokat kap a csoporttagoktól. Az első találkozó óta már ezer százalékig biztos a dolgában…

Ez a kis történet majdnem a képzelet szülötte. Hasonló dilemmákkal gyakran találkozom a mesterelme csoportjaim vezetése során.

Ha érdekel hogy működik egy ilyen közösség, gyere el a nyílt napunkra.
A részletekért kattints ide.

Posta Tibor üzleti mentor, Action Learning Team Coach

Mit tehet a cégvezető, ha a legjobb embere fordul ellene?

István tapasztalt, sikeres cégvezető rendkívül jó érzékkel ismeri fel milyen üzletekbe érdemes belevágni.

Iparágában az elsők között indított webáruházat az országban. Az újdonság ereje, a következetesen jó szolgáltatás, nagyon gyorsan repítette cégét korábban elképzelhetetlen magasságokba.

A webáruházat István tehetséges gyerekkori jóbarátja, András fejlesztette. Először csak hobbiból, majd amikor István felvette a cégéhez már hivatásszerűen is.

Bár András kiváló programozó volt az üzlethez nem nagyon értett. Azt azonban jól látta hogy István cégének egyre több bevétele van, új dolgozók érkeztek, nagyobb telephelyre költöztek, új autókat vásároltak.

Ahogy a cég fejlődött Andrásnak is szépen emelkedett a fizetése, megbecsült tagja volt a cégnek.

Még István sem tudta, hogy Andrásnak volt egy titkos szenvedélye az online szerencsejáték.
Az utóbbi időben egyre nagyobb tétekkel játszott és ha sokat veszített előfordult, hogy már hó közben fizetési előleget kért Istvántól.

András egyik napon rendkívül zavartan kopogtatott be Istvánhoz. Egy nagyobb összeget kért tőle kölcsön, hogy törleszthesse egy korábbi játék adósságát. Hosszas huzavona után István belement, hogy ad pénzt Andrásnak az adósság rendezésére, de megígértette vele, hogy felhagy a szerencsejátékkal.

András megkönnyebbült, hogy megkapta a pénzt, de ahelyett, hogy egyből rendezte volna a tartozásait, még tett egy próbát a szerencséjével. Nem jött be…

Megint Istvánhoz fordult, s amikor az nem akart újra segíteni, végső elkeseredésében megzsarolta. Az ő kezében van a sikeresen működő webáruház további sorsa.

Itt kapcsolódsz be a történetbe te, kedves olvasó. Képzeld el, hogy kétségbeesetten meséli neked ezt a történetet István és a tanácsodat kéri?

Mit mondanál neki, hogy lábaljon ki a bajból?

Ez a kis történet a képzeletem szüleménye, de ezer féle ennél jóval cifrább problémát hozhat az élet egy cégvezetőnek.

A kilátástalan helyzetben életmentő lehet egy tapasztalt barát. Vagy azért mert támaszt nyújt, vagy azért mert új nézőpontokat ad, amiből kiindulva megtalálható a bajból kivezető út.

Összehasonlíthatatlanul nagyobb segítség egy barátnál, a nyolc barát. Egy csoport, ahol a tapasztalat, a tudás, és a segítő energiák összeadódnak.

Ilyen csoportokat szervezek és vezetek, cégvezetőknek, ahol a résztvevők nem csak támogatják egymást ha baj van, hanem közösen ötletelnek új projekteken, segítik, inspirálják egymást.

Ha kíváncsi vagy hogy működik egy ilyen csoport, esetleg szívesen kipróbálnád magad csoporttagként, akkor március 29-et már most írd be a naptáradba, mert egy nyílt nap keretében lesz rá módod.

A további részletekért kattints ide

Posta Tibor business coach, üzleti mentor

Mesterelme csoport cégvezetőknek NYÍLT NAP – 2019.03.29

Action Learning módszerrel vezetett mastermind csoport bemutatónap


Mi ez az egész?

A mesterelme csoport, angolul mastermind egy csoportos foglalkozás, ahol kiemelten egy-egy résztvevő konkrét kihívását, dilemmáját, problémáját segítünk közösen megoldani. Azért hitetetlenü hasznos, mert senki sem tud kibújni a saját helyzetéből, és objektíven, kívülről látni a cégét és önmagát.
A csoportban a többiek tükröt tartanak, és vadonatúj nézőpontokat mutatnak. Olyan friss, megdöbbentő felismeréseid lehetnek, amelyek akár a vállalkozásod egész jövőjét befolyásolhatják.

Az Action Learning Team Coaching (magyalul: akció tanulás) egy zseniális módszertan, amit Reg Revans brit professzor fejlesztett ki, ami sokak szerint az elmúlt ötven év egyik legjelentősebb újítása a menedzsment és a szervezetfejlesztés területén. Revans szerint ha hat ember beül egy szobába, a fejükben lévő tudás elegendő az összes problémájuk megoldására. Az Action Learning segítségével ez a tudás elővarázsolható. 

Ezt a módszert használom a mastermind csoportjaim vezetésére.

Mi fog történni a Nyílt napon?

9-re pontosan megérkezünk a helyszínre, ahol kb. egy óránk lesz a hangolódásra, arra hogy lélekben is megérkezzünk. Ehhez segítséget nyújtanak majd a néha játékos, máskor elgondolkodtató “jégtörő” gyakorlataim.

Ezt követően  megismertetem veled  az Action Learning módszert, majd bevetjük „élesben” a résztvevők által hozott témával. Ez egy intenzív szellemi kaland lesz, akkor is ha a te témáddal foglalkozunk és akkor is, ha másnak segítesz.

Milyen témát lehet behozni?
Olyan munkával, céggel kapcsolatos témát hozz,

    • aminek nincs számodra ismert megoldása
    • ami fontos a számodra, és aminek a megoldására motivált vagy
    • ahol van cselekvési jogköröd
    • amiben benne vagy, és nem valaki másról szól
    • ami “itt és most” aktuális, nem egy múltbeli, vagy jövőbeni téma.

„Lassan csitulnak a gondolataim és az érzelmeim a tegnap együtt töltött idő hatására. 

A tréninget mindenkinek ajánlom, aki hajlandó megtapasztalni egy csoport erejét és kész szembesülni azzal, hogy a status quo igenis megkérdőjelezhető, sőt megváltoztatható és ez a változás csak jót hozhat. Tibor hozzáállása nagyon támogató volt ebben a folyamatban, segített új szemléletet hozni a gondolataimba, a csoport munkájának eredményeként pedig megszületett a megoldás arra a problémára, ami már rég óta hátráltatta a fejlődésemet. Köszönöm a lehetőséget!”

Duchai Márta, ertekelestuning.hu 

 

Milyen nyereségeid lesznek, ha eljössz?

    • meghozhatsz régóta húzódó döntéseket
    • új nézőpontokat kaphatsz
    • meglepő felismeréseid lehetnek
    • picit beleláthatsz más vállalkozások működésébe
    • meríthetsz az összeadódó energiákból és tudásból
    • meglátod, való-e neked egy ilyen csoport

A z Action Learning zsenialitása, hogy nem csak a témagazdának van nyeresége, hanem minden egyes körben minden résztvevő tanul valamit saját magára, illetve a vállalkozására nézve.

„Amikor vészhelyzet van a cégben, akkor beszűkül a tudat, és az addig ismert megoldási technikák is hirtelen feledésbe merülnek… ekkor jön az action learning módszere, technikái – na és a csoport, melyek segítségével pár órán belül a megoldás is az asztalon van.” 

Barazsy Ákos – roadrecord.hu  

Kinek érdemes eljönni?

    • KKV cégvezetőknek
    • startuppereknek
    • egyéni vállalkozóknak
    • aki szeretné megismerni, hogy működik egy ilyen csoport

Csoport vezető: Posta Tibor business coach, Action Learning Team Coach

Időpont: 2019. március 29 péntek, 9-13 óráig

Helyszín: Cosmic Latte Szaloniroda, 1113 Budapest, Bartók Béla út 79. félemelet 1.

Létszám: max. 16 fő (a helyeket a részvételi díjak beérkezésének sorrendjében töltjük fel)

Ár: bruttó 8.500 Ft, fizetés díjbekérő alapján, előre utalással.

Jelentkezés: Ha szeretnél eljönni a programra, töltsd ki az alábbi űrlapot.
Az elküldést követően hamarosan kapsz e-mailben egy díjbekérőt.
Annak kiegyenlítésével válik a jelentkezésed véglegessé.

GDPR: A jelentkezéssel hozzájárulásodat kérjük, az adataid kezeléséhez, amit kizárólag a programmal kapcsolatos adminisztrációhoz és a programmal kapcsolatos információk kiküldéséhez használunk fel.

* ha rákattintottál a küldés gombra várj egy picit türelmesen, amíg az oldal újratöltődik, hogy biztosan eljusson hozzám a jelentkezésed.

Űrlap a jelentkezéshez: 

[contact-form][contact-field label=”Résztvevő neve” type=”name” required=”1″][contact-field label=”E-mail ” type=”email” required=”1″][contact-field label=”Telefonszám” type=”text”][contact-field label=”Számlázási név” type=”text”][contact-field label=”Számlázási cím” type=”text”][contact-field label=”Hozzájárulok az adataim kezeléséhez” type=”checkbox” required=”1″][/contact-form]

 

Kati néni 3 arca – vezetéselmélet

vezetői stílusok

A vállalkozások hatékonysága nagymértékben a vezetőn és az alkalmazott vezetési stíluson is múlik. Kurt Lewin 1938-ban fogalmazta meg a vezetői stílusokra vonatkozó következtetéseit, melyek azóta a vezetéselmélet tankönyvek egyik alappillérét képezik.
Három +1  jellegzetesnek tekinthető belső szerveződést és irányítási stílust értelmezett: „Kati néni 3 arca – vezetéselmélet” bővebben

William Ury: A séta a „nem”-től az „igen” felé

William Ury „A sikeres tárgyalás alapjai” című könyv szerzője egy elegáns, egyszerű (bár nem könnyű) utat mutat, hogyan juthatunk megegyezésre még a legbonyolultabb helyzetekben is – a családi konfliktusoktól egészen a Közel-Kelet problémájáig.

Amik nekem tetszettek:

  1. a tevés történet 🙂
  2. ha megakadtál egy konfliktus helyzetben, lépj hátra egyet és nézz a konfliktusra távolabbról, válts nézőpontot!
  3. a busman-ok „vitarendező” módszere évezredek óta kiválóan működik
  4. a terrorizmus ellentéte…
  5. ahogy ragyog az 57 éve előadó szeme 🙂

Te mit tanultál ebből az előadásból?

MENEDZSMENT: CSODASZER VAGY HUMBUG?

menedzsment

Kutatók indiai textilipari cégeket véletlenszerűen két csoportba osztottak, és az egyik csoport tagjainak több hónap intenzív menedzsment tanácsadást nyújtottak. Ezen cégek termelékénysége a másik csoporthoz képest 17%-kal javult, és jelentősen nőtt árbevételük és profitjuk is. Vagyis a cégen belüli üzleti gyakorlatok fontos magyarázói a teljesítménynek, és javításukkal komoly profitnövekedést lehet elérni.

Az országok közötti jövedelmi különbségek fontos oka, hogy a fejlett országok termelékenyebbek: azonos erőforrásokból is több vagy jobb terméket képesek előállítani. A termelékenységi különbségek ráadásul nemcsak országok, hanem cégek között is hatalmasak.

Mi magyarázza ezeket a nagy különbségeket? És mit tehetnek a cégek, hogy növeljék termelékenységüket? „MENEDZSMENT: CSODASZER VAGY HUMBUG?” bővebben